Az Álmosdiak baráti köre szervezésében. 2012. október 20-án megrendezésre került a Szüreti Bál. Helyszíne a Bocskai étterem volt, melynek feldíszítését nagy lelkesedéssel, jó hangulatban végezték az Egyesület tagjai és a hozzájuk tartozó fiatalok.

 

„Az étterem díszítése”                                                               „Szilágyi Lajos nagy örömmel fűzte fel a szőlőket”

 

Kora délután a mulatságot megelőzően a hagyomány szerint lovas szekerek, lovasok vonultak fel a falu főbb utcáin. Több helyen tánccal, énekkel szórakoztatták a nézelődő embereket, akik süteménnyel, innivalóval kínálták meg őket. Hamar egymásra talált fiatal és idős; párokban, nagyobb körökben ropták a táncot. 

„A fiatalok lelkesen táncoltak!”                                                 „Indulás a felvonulásra!”

 

Este 6 órától sós pogácsával és üdítőkkel várták az étterembe érkező vendégeket. A dekorációként elhelyezett szőlőfürtöket, aki engedély nélkül megkóstolta annak cserébe zálogot kellett adnia, amit az este folyamán tréfás feladattal tudott kiváltani.

„A zálog kiváltása!”                                                                „Ponta Gergőnek brékelni kellett!”

                                    „Csobán Imrének és Vida Georginának katyusát kellett táncolni!” 

Ünnepi vacsoraként Babgulyás és mákos, diós, almás kalács volt felszolgálva, melyet az Álmosdiak baráti körének tagjai készítették el.

Simón András és Csobán Imre „különleges jelmezbe” öltözve adták elő mókás történetüket, amely hatalmas sikert aratott.

TT duó húzta a talpalávalót, a hangulat a tetőfokára hágott, mindenki táncra perdült, és hajnalig tartó mulatozás vette kezdetét.