Az ünnepi nyitóbeszédet Álmosd polgármesterétől, Köteles Istvántól hallhattuk, aki a megemlékezők köszöntését követően Dr. Angyal László András korábbi tevékenységéről szólt. Ugyanis községünk díszpolgára kegyeleti hellyé szerette volna nyilvánítani a Bocskai-csata helyét, ám ebben halála megakadályozta. Egyperces vigyázzállással adóztunk Dr. Angyal László András elmékének. Ezt követően, a polgármester úr a mai nehéz gazdasági helyzet leküzdése érdekében az összefogást, a közös erőfeszítést hangsúlyozta.

 

Tasó László képviselő úr „a magyarok szabadság iránti vágyát” emelte ki történelmünkből. Ahogyan Bocskai István harcolt hazánkért, úgy kell nekünk is küzdenünk otthonunkért és országunkért. Mindenkinek kitartó munkával kell áldozni önmagáért és a jövő nemzedékéért.

 

„Mi egyek vagyunk, és itthon vagyunk még akkor is, ha egy adminisztratív határ választ el minket.” – E gondolattal folytatta a beszédet Mados Attila, Diószeg polgármestere.

 

Református lelkészünk, Buzás Árpád a megemlékezők lelkére hatva számos gondolatot fogalmazott meg. Talán az egyik legfontosabb, hogy legyen hitünk, ahogyan a győztes szabadságharc vezérének is volt, hiszen csak így érhetjük el céljainkat, csak így „alkothatunk nagyot.”

 

A Bocskai István Hagyományőrző Egyesület elnöke, Nagy Zoltán beszédét követően, Bocskai István csatazászlaját avatta fel, miközben a hadvezér gondolatait idézte. Az elnök úr oklevelet adott át Álmosd és Diószeg polgármestereinek, a több éve sikeresen lezajló, emlékezetes rendezvények elismeréséül.

 

Az ünnepség Pontáné Vásárhelyi Piroska, Bocskai Balladája című művével folytatódott, amely Szalai Károlyné előadásában hangzott el. Verset mondott iskolánk harmadik osztályos tanulója, Ale Hermina. Az óvodások közül: Horváth Viktória, Lakatos Leila, Nagy Dániel járult hozzá a megemlékezéshez Faltysné Ujvári Anna: Magyar vagyok című versével.

 

A szobornál koszorút helyezett el: Tasó László, országgyűlési képviselő; Köteles István, Álmosd polgármestere; Mados Attila, Diószeg polgármester; Dr. Tóth László, Létavértes alpolgármestere; Berényi András Hosszúpályi polgármestere; közoktatási intézményeink képviseletében Bodnár Irén és Kupás Lajosné; a Bocskai István Bajtársi Egyesületet képviselve Kiss Csaba nyugállományú százados és Szarka János ezredes; a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület elnöke Nagy Zoltán.

A megemlékezés fővédnöke Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter volt.

 

A rendezvény, a Bocskai étteremben tartott, állófogadással zárult.

 

Álmosd, 2012. október 13

 

 

További képek: http://www.almosd.hu/galeria/2010/bocskai.html