Álmosdon a Kölcsey kúriában került megrendezésre az állampolgársági eskütétel, melynek során a szomszédos országok lakosai felveszik a magyar állampolgárságot is. Az álmosdiak számára sokat jelent, hogy olyan helyen rendezhetik meg ezt a jelentős eseményt, ahol hazánk egyik leghíresebb költője Kölcsey Ferenc élt, illetve említések alapján itt kezdte el megírni a Himnuszt.

    A honosítás megnyitóját Köteles István Úr Álmosd Polgármestere tartotta, melyben bemutatta községünket és annak látnivalóit. Tasó László országgyűlési képviselő Úr köszöntőbeszédet mondott a jelenlévők részére, valamint településünk történelmi értékeit méltatta. Ezt követően Várnagy Ibolya anyakönyvvezető versét hallhattuk egy pár percben. Az eskütétel következett, melynek menete a következőképpen valósult meg: az eskütétel szövegét Köteles István Polgármester Úr mondta el először tagolva és utána ezt ismételve mondták el a honosításban résztvevő személyek is. A fogadalomtétel után hangzott el a Himnusz, valamint a Szózat. A Szózat közben került sor az okirat átadására/átvételére, amit a résztvevők egy pohár pezsgő kíséretében ünnepélyesen vehettek át.

 

 

A honosítás végén a magyar állampolgárságot szerző személyek részére hallhatunk egy általános tájékoztatót Várnagy Ibolyától. Az eskütétel végén került sor a közös fotózásra, melyet a magyar állampolgárságot szerző személyek készítettek a Polgármester Úrral, illetve Várnagy Ibolyával.Idén körülbelül 40 külföldi személy kapott magyar állampolgárságot községünkben.