Álmosd gazdálkodásának meghatározó ágazata évszázadokon át a földművelés volt, ezen belül is a növénytermesztés. Erdőnek rendkívül szűkében volt a település. A határ homoki részén a néphagyomány szerint Bocskai hajdú vitézei által telepített tölgyerdő révén szerepet játszó makkoltatás a XIX. század első felében az erdőterület kiirtása miatt megszűnt. A szőlőterületek művelése és jelentősége is változott az idők folyamán. A török időkben az 1692-es összeírás is jó minőségűnek mondja az egyébként néptelen település szőlőjét, amely az azt követő időkben is számottevő volt.
Álmosdon a két világháború között is megmaradt a nagybirtokok meghatározó szerepe s másik jellemzőként a nagyon csekély földterülettel bíró szegényparasztok magas száma. A birtokaprózódás következtében megnövekedett öt–ötven holdas kategóriába tartozók is átlagosan csak 12,6 katasztrális holdat birtokoltak, ami azt jelentette, hogy sokan inkább az alsó határhoz közelítvén nem voltak képesek a családi szükséglet kielégítésére, s ők is tartósan vagy ideiglenesen napszámos- és részes munkák végzésére kényszerültek.
A száz katasztrális holdon felüli birtokok ekkor a következők voltak: Miskolczy Jenő (105 katasztrális hold), vitéz László Miklós (111 katasztrális hold), Balkó Pál (129 katasztrális hold), Horváth Margit (137 katasztrális hold), Farkas Gáborné (138 katasztrális hold), Nagy Lajos (158 katasztrális hold), Nagy Móric (204 katasztrális hold), Fráter Imréné (272 katasztrális hold), Álmosdi Legeltetési Társulat (610 katasztrális hold), Bay Sándor (677 katasztrális hold)
A falura egészen az 1900-as évekig a háromfordulós határhasználat volt a jellemző: őszi– tavaszi–ugar. Ez utóbbi legeltetési célokat is szolgált. A XIX–XX. század fordulóját követően az üres ugar megszűnt, felváltotta az úgynevezett zöld ugar. Az őszi forduló veteménye a búza, rozs, a tavaszié a kukorica, burgonya, tavaszi árpa, zab.
A 31 864 mázsa takarmánynövényen belül a legtöbb a csalamádé (9 879 mázsa), a zabosbükköny (5558 mázsa), takarmányrépa (7576 mázsa), takarmánytök (3 287 mázsa), tavaszi bükköny (1494 mázsa), lucerna (1272 mázsa). A többi takarmánynövény: őszi- tavaszi árpa, zab, őszi bükköny, lóhere, bíborhere. Termesztettek még kölest, lencsét, kendert, mákot, napraforgót. Dohánytermesztést csak a száz holdon felüli nagybirtokokon folytattak ekkor. A dohányművelés már a XVIII. századi adatok szerint is jelentősnek volt mondható Álmosdon.
Az 1930-as évek közepén történtek kísérletek ipari növények meghonosítására. 1935-ben például 51 holdon vetettek lent, főleg a magjáért termelték. Az intenzívebb talajművelés, a nagyobb arányú gépesítés igénye azonban korlátot szabott az effajta törekvéseknek.
A zöldségféléket a falu közepén keresztül húzódó rétes helyeken, a kertek alatt termeli ma is a lakosság, akárcsak korábban. A falu déli peremén még a XIX. század elején is volt külön káposztáskert, amelyet egykori birtokosa, Chernel József házhely céljára jobbágyainak, zselléreinek adott át.
A szántóföldi zöldségtermelés viszonylag újabb keletűnek mondható. Különösen jelentős a tormatermelés. Álmosd is része annak a Magyarországon egyedülálló nagyarányú torma-árutermelésnek, mely a környék néhány településén (Bagamér, Újléta, Vámospércs) kialakult.
Álmosd mint az érmelléki hegyek alatti síkságon fekvő település jelentős szőlő- bortermelő hagyományokkal rendelkezett, amint már fentebb utaltunk rá. Egy hajdani álmosdi feljegyzés azt is fontosnak tartotta megörökíteni, hogy az 1834-es év „…borra nézve olly ritka esztendő, hogy illyet talán egész század sem állít elő. A szőlő jókor kezdett érni, és jól meg ért, ép, egészséges, minden rothadás nélkül. Bor lett igen jó és igen bőven. A szőlő szem leves, t[elje]s mustbol állott, egy szőllő szemben két magnál több ritkába találtatott. Ami még különösebbé teszi ezt az esztendőt, az – hogy az egész országban mindenütt a rendin tul bőv termés volt, mind a hegyeken mind a szőllős kertekben, és bor jó és oltso. Nem volt elegendő edény a bor bé szűrésére, egy hordót egy más hordóért meg töltöttek.”
Az érmelléki szőlők pusztulását mutatja, hogy 1882-ben a falu határának művelési ágak szerinti megoszlásában az egy katasztrális holdat sem éri el már a szőlőterület. 1888-ban még szántóföld szerepel a Szőlőskert művelési besorolásában. De a nagyarányú telepítésnek köszönhetően 1895-ben nagysága ismét 66 katasztrális holdat tesz ki, 1913-ban pedig már 334-et. Ezt a jelentős módosulást elősegítette a gróf Zay-féle homoki birtok felparcellázása, melyet tulajdonosaik szőlővel telepítettek be. Így jöttek létre az Öreg szőlőskert mellett a Bocskai, Nagy-ludasi, Kis-ludasi szőlőskertek, majd a Hunyadi, Nemes és Dóka-kerti szőlők.
A garádgyával körülvett zárt szőlőskertek belső ügyeit, a gazdálkodást, a különböző szőlőbetegségek elleni védekezés összehangolását a birtokosok közössége, az úgynevezett hegyközség intézte. Függött ugyan a törvényhatóságtól, mégis sok kérdésben önálló joggal rendelkezett, önálló szervezeti életet élt 1950-ig. Az álmosdi hegyközség 37 pontba foglalt rendtartása 1896. augusztus 10-én kelt.
Az érmelléki szőlőművelés szempontjából nagy jelentősége volt a bihardiószegi vincellériskolában képzett vincelléreknek. A környéken alig volt olyan falu, ahonnan néhányan ne tanultak volna itt.
A gyümölcstermesztés mértékéről is képet kaphatunk az 1895. évi mezőgazdasági statisztikai Álmosdra vonatkozó adataiból.
Az állatállományon belül érdemes szemügyre venni a fajtaváltást. A sertések közül zömmel a mangalica, a zsírsertés volt a meghatározó. A második világháború előtti években tapasztalható a jelentősebb eltolódás a húsfajták javára, de még 1942-ben is 87 százalékkal a zsírsertések vezetnek, hiszen a mezőgazdasági munkásság fő energia-utánpótlást biztosító tápláléka a zsír, a szalonna.
A XVIII. században az igásállattal való ellátottság volt a jobbágygazdaság alapja, jelentősége nem csökkent a XIX. században sem. 1895-ben a szarvasmarhák egyharmada igásökör, 1911-ben, ha csökkenő mértékben is de még mindig 18,2 százalékát igásökörként használják. A két világháború között már a lóval történő igázás következtében jelentősége csökken, egyre inkább előtérbe kerül a tejtermelés és hízómarhatartás.
Borovszky monográfiája szerint a XIX. század első felében külföldi mintára berendezett gazdaságok, nemes fajú tenyészállatok már szép számmal találhatók Bihar megyében. A mintaszerűen kezelt gazdaságok közül főleg a báró Mandel-féle nagylétai uradalom tűnik ki. Péchy Ferenc álmosdi birtokán három angol telivér ménló és negyven kanca volt, tenyésztési célokat szolgáltak. Valószínűleg szerepe volt ebben a Széchenyi Istvánnal fennálló barátság ösztönző hatásának.
A megyei juhászatok közül főleg Pécsy Ferenc álmosdi gazdasága örvendett jó hírnek a báró Mandel-féle nagylétai, gróf Zichy Ferenc egyedi és Zichy Lipót hosszúpályi uradalma, valamint a rétszentmiklósi és a geszti gazdaság mellett.
Álmosdon a jelentősebb mértékű juhtenyésztést a különböző összeírásokban felbukkanó juhászok száma is mutatja a XVIII. század, valamint a XIX. század első felében. Ugyanakkor a XIX. század második felében a Péchy-birtokot megvásárló Zay családnál és azt követő tulajdonosváltásoknál már nem találunk adatokat e tevékenység folytatására. A XX. század első felében és a termelőszövetkezeti mozgalom idején történnek lépések a juhtenyésztés újraélesztésére, azonban elegendő legelő hiányában számottevő eredmények nélkül.
Jelentősnek mondható a kedvező természeti adottságok folytán a méhészkedés. A baromfitenyésztésben a tyúkfélék döntő részesedés mellett jelentős szerephez jut a kacsa (tizenöt százalék) és a lúd (tizenhárom százalék), amint ezt az 1935. év statisztikája tükrözi.
A mezőgazdasági termelés Álmosdon még a két világháború között is döntően az emberi és állati energia hasznosításán alapult. Gépek vásárlására csak a nagyobb gazdaságok számára nyílt lehetőség. 1895-ben a falu határának több, mint negyven százalékát kitevő, száz holdon felüli gazdaságokban kilenc vetőgépet, a csépléshez két ló igaerejére épülő járgányos gépet, egy cséplőgépet, két cséplőgép szekrényt és a meghajtásukra szolgáló két vontatható, álló gőzgépet, úgynevezett lokomobilt találunk, valamint négy konkolyozó gépet (triőrt) a hagyományos eszközök (eke, borona, rosta) mellett.
Mind nagyságát, mind felszereltségét tekintve messze kiemelkedőnek mondható ebben az időben Berger Antal földtulajdonos 659 katasztrális holdas álmosdi gazdasága, a gépek nagy része is az ő birtokában volt. Húsz mezőgazdasági cselédet alkalmazott. Jelentős volt a növénytermesztés mellett állatállománya is: 113 szarvasmarha, 35 ló és 314 sertés. Ugyanakkor a Nagy Móriczné 415 katasztrális holdnyi, szinte teljes egészében szántóföldet jelentő álmosdi birtokát haszonbérletben bíró Spitz Náthánnak mindössze két ekéje, két boronája, egy rostája, továbbá két mezőgazdasági cselédje volt. Az állatállományát pedig hét szarvasmarha és két ló jelentette. Minden bizonnyal a haszonbérletbe vett földet továbbadta művelésre.
A Borovszky Samu szerkesztette vármegyei monográfia néhány évvel később Álmosd földesurai közül Fráter Zoltán és Bay Sándor gazdálkodását tartja érdemesnek bemutatni a korabeli mezőgazdaság viszonyainak és az ott szokásos gazdasági és üzemrendszerek megvilágítására. Eszerint a Fráter-féle birtok összterülete hétszáz magyar hold. Ebből a szántóföld hatszáz hold, a többi kaszáló és legelő. Az üzemrendszer hármas forgó. Különleges termelési ágakra 24 katasztrális hold van fenntartva. A birtokosnak saját tenyésztésű lovai vannak. A marha állomány hatvan, a sertések száma két-háromszáz között váltakozik. A munkaerőt helyben szerzi, a napszámárak a férfiaknál nyolcvan–százhatvan fillér, nőknél ötven–száz fillér. Az átlagos földhaszonbér e vidéken tizenhat korona magyar holdanként.
A Bay-féle birtok ötszáz magyar hold; ez csak szántóföld. A tulajdonos váltórendszerben gazdálkodik. Magtermelést folytat négyszáz magyar holdon. Különleges termelési ágakra 25 katasztrális hold van fenntartva. Lótenyésztés: Nonius és Furioso után tizenegy darab. Mangalica sertéseket tartanak.
Az 1938-ban megjelent, Nadányi Zoltán szerkesztette, Bihar vármegye című monográfia szerint, a Nyírmadán született Bay Sándor álmosdi birtoka már 677 katasztrális hold volt, a legnagyobb a faluban. A magasan képzett földbirtokos (középiskoláit Lőcsén és Debrecenben, a jogot Eperjesen és a gazdasági akadémiát Kassán végezte) feleségül véve Klobusitzky Máriát sikeresen gazdálkodott itteni birtokán. Mezőgazdasági tevékenységéért miniszteri és a lótenyésztés terén kifejtett munkásságáért járási okiratot kapott.
A kisebb paraszti birtokok családi önellátásra igyekeztek berendezkedni, ennek azonban határt szabott a megművelhető földterület, a rendelkezésre álló eszköz- és állatállomány. A XX. század közepéig a fagerendelyű vaseke és a borona voltak a legfontosabb hagyományos munkaeszközök. A ló vontatta vetőgép csak a módosabb parasztgazdaságokban volt fellehető, a kisparaszti gazdaságokban kézzel vetettek. Nem tudjuk biztosan, mikor következhetett be az eszközváltás a gabonaneműek aratásában, mikor tértek át a sarlós aratásról a kaszával végzett betakarításra.
Bár a XIX. század végén Álmosdon is megjelenik a cséplőgép a nagybirtokokok némelyikén, még az első világháborút megelőző esztendőkben is a szérűkön lóval folytatott nyomtatás a jellemző. Sőt a szép számú zsúpfedeles ház miatt még az 1950-es évek elején is szokásban volt esetenként a cséphadarós szemnyerés. Ilyenkor a gabona tisztításának legfontosabb eszköze a szórórosta.
1919-ben már két olyan cséplőgéptulajdonos is van a faluban (Balogh Endre és Botrágyi Józsefné), akik a lakosság részére bércséplést vállalnak. 1929-ben már négyet találunk belőlük a faluban: ifjú Nemes Imre és társa, özvegy Pekár Imréné, ifjú Fórián Bálint és a már említett Botrágyiné nevén. Úgy tűnik, kiugró jövedelemre nem lehet szert tenni ezzel a szolgáltatással, mert 1937-ben már újabb négy tulajdonos birtokában találunk ilyen gépeket (Gulácsy Sándor, Dobsa Sándor, Gyulai Sándor, valamint Pekár Gyula és társai).
Új foglalkozási ág képviselői is megjelenek a faluban: a gépészek. 1921-ben bukkan fel közöttük Gardo József és Sándor István neve. Immár nemcsak a nagyobb földbirtokosok alkalmaznak gépészt. A modernebb technika alkalmazásának nem is mindenkor az anyagi korlátok szabtak határt, hanem a hagyományoshoz ragaszkodó, az idegentől, az újtól való távolságtartás is. Az 1910-es években az álmosdi Gazdakör állami támogatással számos géphez jutott, rendelkezett vetőgéppel, ekekapával, triőrrel, rugós boronával, hengerrel, permetezőgéppel, tengerihántolóval. A helybeliek azonban idegenkedtek igénybe venni őket, így a vetőgép és tengerikapáló kivételével a gazdaköri felszerelések berozsdásodtak.
A falu mezőgazdasági termékeinek értékesítési helye a helyi piac, valamint a kupecek, terményfelvásárlók útján a székelyhidi, érmihályfalvai, nagyváradi, debreceni piacok, vásárok. Maga Álmosd is élénk kereskedelmi hely volt, lévén sok izraelita lakosa, s az itt állomásozó katonaság is jó felvevő piacnak bizonyult hajdan.
A magyar vidék ellátásában, termékeinek értékesítésében fontos szerepet játszott a Hangya Termelő-, Értékesítő- és Fogyasztási Szövetkezet. Álmosdon 1911-ben alakult meg, Balogh Elemér földbirtokos kezdeményezésére. Az igazgatóság tagjai: Székelyhídi Béla református lelkész, Somogyi Gábor nyugalmazott református tanító, Bihari József földbirtokos és Lakatos József kisbirtokosok. Kezdetben bérelt házban folytatták tevékenységüket, amelyet 1917-ben megvásároltak.
Az álmosdi Hangya évi forgalma 1921-ben ötmillió korona volt, amelylyel a többi Bihar megyei településhez viszonyítva a jól működő szövetkezetek mezőnyéhez tartozott. 1930-ban a Hangya saját helyiségeiben tejszövetkezetet is létesített Álmosdon. A két világháború között a legnagyobb kereskedelmi forgalmat a településen a szövetkezet bonyolította le. De mellette számosan kereskedtek különféle állatokkal. Volt aki csak lóra, marhára vagy éppen sertésre specializálódott vagy időközben váltott, hol, melyik jószág kecsegtetett nagyobb haszonnal (Fülöp Márton, Fülöp Sándor, Szilágyi Pál, Spitz Adolf).
Működtek a faluban baromfikereskedők: Neumann Hermann, Krausz Mártonné, Krausz Ernő. H. Nagy Károly és felesége tojáskereskedőként szerepel a két világháború közötti adólajstromokban. Mellettük számosan próbáltak némi jövedelemre szert tenni a tojással vagy egyéb élelmiszerekkel való kofálkodás révén, így Szabó Gáborné, Szabó Józsefné, Kiss Gáborné, Paluska Károly, Diószegi József, I. Kovács József. Volt, aki tollkereskedelemre specializálódott: Spitz Jenő, Fülöp Ferenc. Fülöp Miklóst toll- és bőrkereskedőként tartották nyilván.
Bányai Lajos és Kaufman Lévi terménykereskedelemmel foglalkozott. Ez utóbbinak vegyes kereskedése is volt. A Kaufmann család egyébként már a XIX. századtól jelentős kereskedelmi tevékenységet folytatott a településen. Vegyes kereskereskedéssel foglalkozott Braun Dávid, Citrom Zoltán is. A két világháború között a szatócsbolttal rendelkezők között találkozunk Klein Henrik, Csiha Sándorné, Bacsa Ferenc, Balogh Istvánné, Fülöp József, Brieger József nevével.
Az adónyilvántartások szerint jelentős forgalmat bonyolítottak a korcsmárosok: Fischer Salamonné, Citrom Henrik meg özvegy Fülöp Ignácné, aki korcsmája mellett szatócsüzletet is működtetett, s különösen Markovics Pál, aki tevékenységét szikvízgyárással bővítette. A Markovics család korcsmájával már az 1887. évi magyar királyi kataszteri felmérés irataiban is találkozunk, ekkor Markovics Mihály nevén szerepelt. Ez a forrás még két további korabeli álmosdi kocsmáról tudósít. Az egyik Tréfa Jánosé volt, a másik a helyi közbirtokosságé.
Álmosd község gazdasági épületeként van ebben a felmérésben feltüntetve a vágóhíd. A két világháború közötti időből ismert hentesek, mészárosok: Gombos Sándor, Szőke József, Szőke Károly, Nemes Kálmán. A zsidó mészárosok közül Spicz Lajosné, Spitz Jakab neve szerepel az egykori adólajstromokban.
A településnek már 1770-ben öt szárazmalma volt. A görög katolikus egyház híveinek 1835. évi összeírásából ismerjük Zahari Péter, Rácz Ferenc és Rácz György molnár nevét. A református egyház anyakönyvéből 1830-ból, 1834-ből van adatunk egy Farkas Mihály nevű molnárra, 1844-ben pedig egy Sós László és Nemes Székely Ferenc nevezetűre.
1887-ben két szárazmalom működött a faluban, az egyik Zahari Sándor, a másik gróf Zay Albert tulajdonában állt. 1931-ben a két sógor, az álmosdi származású Simon Ferenc és a kiskereki születésű Pekár Gyula alapított közösen malmot Álmosdon. A malomtulajdonosok molnármester és gépész képesítéssel rendelkeztek. Az azt megelőző évtizedben özvegy Pekár Imréné, Pekár Gyula édesanyja nevét találjuk az álmosdi adólajstromokban mint malom- és cséplőgép-tulajdonosét: miután férje a románok golyóitól hősi halált halt, az ő nevén szerepelt a régi malom.
Fényes Eleknek a XIX. század közepén megjelent munkája két szeszgyárat említ Álmosdon. Működésükre vonatkozóan nincsenek adataink. A két világháború között Bihari József működtetett a faluban pálinkafőzdét 1938-ban bekövetkezett haláláig.
Úgy tűnik, hogy az elmúlt századok folyamán is fellelhetők mindazok a mesterségek, amelyekre az elsőrenden földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozó közösségnek munkaeszközei, épületei elkészítéséhez, ruházkodásához, táplálkozásához szüksége volt. A rendelkezésre álló különböző összeírásokban 1735-ben találkozunk egy Szűcs István nevezetű szűcsmesterrel (pellio). A Debrecenből való Szentgyörgyi József is szűcsmesterséget űzött Álmosdon 1844-ben bekövetkezett haláláig. A következő évben bukkan fel Vajda András szűcsmester neve.
1767-ben három csizmadiát írtak össze Álmosdról, köztük egy Kővári János nevezetűt, aki mint obsitos, vagyis kiszolgált katona folytatta mesterségét. Minden bizonnyal a család kései leszármazottja az a Kővári György cipész, akinek nevével a két világháború közötti iparoslajstromokban találkozunk.
Úgy tűnik, minden korban egy időben több csizmadia, varga, majd később cipész is dolgozott a faluban, hiszen lábbeli készítésére, javítására időről időre szükség volt. Csupán a református egyház születési anyakönyvének lapjain 1840–1841-ben három csizmadia nevével találkozunk.
1938-ban a kamarai választójoggal rendelkező kereskedők és iparosok lajstromában szereplő 62 személy közül tíz cipész (Szabó Géza, Szabó Endre, Kaufmann Sándor, Dávid Sámuelné, Jendrek Károly, Gombos István, Krizsán János, Kővári György, Remek Imre, Nagy István). Közöttük számosan a családi mesterség folytatói, mint például Jendrek Károly, akinek édesapja, Jendrek József, a Felvidékről került Álmosdra. 1891-ben a faluban állomásozó huszárságnál szolgált mint századsuszter, ide nősült, és itt alapított műhelyt. Volt, amikor négy-öt segédje, három tanulója is volt. Nemcsak a falu lakóinak dolgozott, köztük Bay Sándor földesúrnak, de rendszeresen eljárt a környező vásárokra. Fia 1934-ben váltotta ki az ipart.
1929-ben 25 kereskedő, 48 iparos élt Álmosdon. Legnagyobb számban, tíz fővel a nőiszabó-mesterek képviseltették magukat közöttük: Rátonyi Julianna, Szabó Endréné, Bányai Károlyné, Jendrek Józsefné, Nagy Sándorné, Nagy Imréné, Krausz Róza, Gardó Lídia, Botos Mihályné, Mester Margit. Őket csak a cipészek száma múlta felül egy fővel. Férfi szabómester ugyanakkor ebben az esztendőben mindössze kettő dolgozott: Krausz Mór és Sorbán János. Számuk a későbbiekben sem nőtt lényegesen, 1930-ban Fülöp József, 1938-ban Máté Imre neve bukkan fel.
A kereslet-kínálat időnkénti arányvesztését a csökkenő keresetek jelzik, minek következtében a mesterek vagy más településre tették át székhelyüket, vagy más foglalkozás után néztek. A női szabómesterek száma 1930-ban például már csak hat fő, 1931-ben pedig kettőre csökken. Sőt a gazdasági fellendülést követő időszakban előfordul, hogy egyetlen női szabó sem szerepel az adófizető iparosok lajstromában. Ami nem azt jelentette, hogy tevékenységüket nélkülözni kényszerültek az álmosdiak: „feketén” dolgoztak.
1921-től két borbélymester, Szőke Lajos és Székes Lajos működésére is találunk adatokat a faluban. 1938-ban harmadikként Erdei József kezdi meg tevékenységét.
A régi paraszti életben nélkülözhetetlen volt a kovácsok munkája. Nem véletlen, hogy a korai időktől kimutatható jelenlétük a falu társadalmában, mind a cigánykovácsoké, mind a kovácsmestereké.. Egy 1735-ös álmosdi összeírásban Kovács János kovácsmester (faber ferrarius) neve szerepel. Az 1820-as, 1840-es években Balog Ferenc, Balog József, Balog György kovácsmester neve tűnik fel a református matrikula lapjain. Minden bizonynyal egy család tagjai. A két világháború közötti időben Marjai Lajos, Szilágyi György, Nagy Gábor, Demján János, Vlajk Gábor, Mucsi Mihály, Rocska Gábor kovácsmester dolgozott Álmosdon. Az 1909-ben született Mucsi Mihály 1932-ben, hat évi segédkedés után vált önállóvá. Előbb bérelt műhelyben dolgozott itt, később megvette. A második világháború után tizenegy évig a termelőszövetkezetben annak kovácsműhelyét vezette. Majd az 1960-as években kilépett a közösből, és 1975-ig – mint cégére is hirdette – lópatkoló kovácsként dolgozott. Egykori műhelye ma a kovácsmesterség múzeuma.
A faművesek közül az 1920-as évektől Kanalas György, Ványi János, Pereglin József, Spitz József, Aszalós József kerékgyártó mester, ifjú Szabó József kádármester dolgozott a településen. A faluban élő nagyszámú nemesség igénye vonzotta a faluba már az elmúlt századokban is az asztalosmestereket. Az 1840-es években Bányai Mihály, Kormos Pál neve bukkan fel a forrásokban.
Az 1882-ben Ércsobolyón született Lindenfeld Áron épület- és bútorasztalos, kitanulva mesterségét, 1905-ben állandósította magát Álmosdon. Munkásságát, melyet temetkezési vállalkozással is kiegészített, 1944-es deportálásáig folytatta. Ugyancsak temetkezési vállalkozással bővítve folytatta épület- és műbútorasztalosi tevékenységét a már említett felvidéki származású Jendrek József cipész és álmosdi korcsmáros leánya, Markovics Mária gyermekeként 1911-ben született ifjú Jendrek József is, aki 1930-ban nyitotta meg álmosdi műhelyét. Ismerjük még ebből az időből Weisz Farkas nevét is.
Nem nélkülözhette a falu az ácsok, faragó molnárok munkáját sem, hiszen a szárazmalmok működéséhez, a házak, hodályok és más faépítmények elkészítéséhez elengedhetetlen volt az ő tevékenységük. A két világháború közötti időben Zahari József, ifjú Szabó Gábor, Kapcsa Sándor, Bihari Mihály, Kiss Lajos ácsmester dolgoztak a faluban. Legtöbbjük kitanulta a kőművesmesterséget is. Kőművesmesterként tevékenykedett ebben az időben Orosz János, Miklósi István, Zsoldos János.
Álmosdon időről időre téglaégető mesterekkel is találkozunk, hiszen a nagyobb arányú építkezések – mint például a Miskolczyak kastélyának, az 1824-ben megkezdett református templom tornyának építése –, igényelték a minőségi építőanyag előállítását. A téglaégető mesterek szaktudására a környező települések is igényt tartottak. Így került sor arra, hogy Diószegi Mihály álmosdi téglaégető mesterrel 1836-ban Irinyi János, az országos hírű gazdaságirányító, a biztonsági gyufa feltalálója a nagylétai uradalom kiépítéséhez szükséges négyszázezer darab kiégetésére szerződött.
Álmosd nagyközség határvázlata, 1882
Disznótartás a református parókián az 1940-es években
Dohánytörés a Bay-féle belső tagon, 1947-ben
Szüreti előkészület az Öreg-szőlőben, Székelyhídi Béla szőlőskertjében (1940-es évek)
Idősebb Dobsa Sándor gyógyszerész, földbirtokos, nagybérlő, cséplőgép-tulajdonos,
az álmosdi gyógyszertár alapítója unokájával (1930-as évek)
Jendrek Károly cipészmester segédjei a státusszimbólumnak számító biciklivel (1940 táján)
Temetési menet gyászkocsival az 1940-es évek elején.
A faluban a két világháború között Lindenfeld Áronnak és ifjú Jendrek Józsefnek volt temetkezési vállalkozása
